The 300 - Roham

Műfaj: 300 szavas

Megjegyzés: Ismét egy része a Kihívásnak, szeretném felrakni a már készeket, hogy az új címekre koncentrálhassak. Ezt még a nyáron írtam - szerintem érződni fog rajta :D -, és ami azt illeti, szeretem. Mondjuk ennél éreztem talán a legjobban, hogy kevés ez a 300 szó.

A Balaton lágyan csillogott a délutáni Nap fényében, az ég virító kékben tündökölt. Apró, fodros bárányfelhők nézegették magukat a víztükörben, minek tökéletességét néha egy-egy fürdőző törte meg. Ahogy kitekintettek a partra, még több strandolót pillanthattak meg, a vidám, színes forgatag vízpermetet fröcskölve élvezte a melegben való hűsölést. A szél nem mozdult, a Nap forró sugarai megcirógatták a dermedt fák leveleit.

Ám ez csak a vihar előtti csend volt.

Délnyugat felől sűrű felhőtömegek gyülekeztek a horizontot súroló fák felett, nem is sejtetve a veszedelmet, amit magukban hordoznak. Lassan, kitartóan és fékezhetetlenül nyomultak előre, percről percre nagyobb területet hódítva meg az ég kékjéből.

Egy csónak futott ki a náddal szegélyezett kikötőből, szirénázva rohanva a szomszéd kikötőbe. A strandolók egy emberként fordultak utána, ám a nád hamarosan ismét eltakarta előlük.

A nyílt vízen cirkáló vitorlások lassan bevonták fehér leplüket, csendesen megindulva a part felé, s a felhők csatasorba rendeződtek.

Előhírnökként a Szelet külték. Szél hidegen és fürgén sepert végig a vízen, majd kifutott a partra, mindenfelé hirdetve az üzenetet: itt a vihar! Megkergette az elsőként észbe kapó fürdőzőket, elrabolt néhány törülközőt, és figyelmeztetőn megtépkedte a magasabb fák koronáját. Lomb- és szélzúgás, lepedőcsattogás töltötte meg a partmenti kisvárost.

A Szél üzenete után kitört az égiháború. A felhők katonái jeges vízcseppekként vetették magukat a tájra, felborzolták a Balaton vizét, keményen csattantak háztetőkön, betonon és szélvédőn, elhatározva, kimosdatják a koszból a világot. Elárasztották az utakat, akadályozva a forgalmat, vízesésként peregtek le a fák leveleiről. Elpáholták a késve menekülő strandolókat, és mint az özönvíz, lepték el a tájat.

A viharfelhők éhes fenevadként kebelezték be a partot, dörögve-morogva nyomultak előre, maguk előtt hajtva madarakat, autósokat. A Felhőlovasok szilárd kézzel fogták szürke, zabolátlan paripáikat, súlyos villámaikkal irányítva őket előre. Egyetlen elsöprő támadással száműzték a Napot az égről, felfrissítve a fülledt tájat, őrjöngő táncra hívva a fákat.

Seregük megállíthatatlan volt.