2017. május 17., szerda

Nyaklánc

Műfaj: human!AU, slash
Zsáner: flangst, bár fordított irányban. Depresszívből lesz vidám.
Páros: FranQueen [Francesco/Lightning]
Korhatár: 12+ (csak a gaység miatt)
Megjegyzés: Ez az első FranQueen fanfic, amit olvastam (angolul), és muszáj volt lefordítani és elhozni nektek ^^

Francesco nem tudta, mikor kezdődött, tényleg nem. Baráti vetélytársak voltak, cukkolták és ugratták egymást, aztán a végén minden az alkohol és a vágy furcsa keverékében egyesült. Hálás volt, hogy semmi konkrét nem történt… határozottan van közöttük valami, de ez nem új. Nem, minden alkalommal, mikor meglátja Őt, érzi, hogy felgyorsul a szívverése. Kihagy a lélegzete, mikor a másik mosolya kiszélesedik, hogy ismét ugrassa egy kicsit.
Volt egy rajongója a vetélytársai között! Furcsa volt, főleg, hogy eddig alig pár emberrel történt ilyen, és azok általában nem voltak férfiak! Kivéve azt a gyereket a gimiben… De ő duci volt, szóval nem számított.
De Ő… Ő nem egy tökfej. Mindig udvarias volt vele az első alkalom óta, mikor találkoztak… jaj, hát persze hogy az volt! Nem ő volt az egyetlen, aki élő adásban oltogatott egy másik versenyzőt, de Lightning McQueen jobb volt ennél, jobb volt Francesconál.
Hogy bántotta az egóját ezt kimondani...! Remélte, hogy csak valami rajongó-dolog volt, ami képes volt rávenni őt ilyen nevetséges gondolatokra, de valójában tényleg tudta, hogy Lightning jobb ember, mint ő. Nem versenyzésben, persze hogy nem! De Lightning tudta, hogyan kezeljen felnőttként egy kínos szituációt. Nem futott és bújt el, noha Francesco néha nagyon szívesen megtette volna, szóval ha neki nem volt meg a  bátorsága, hogy előlépjen és kimondja, nem bánta meg, ami közöttük történt, akkor nem lesznek… nos, akármik is ők most egymásnak.
Ez pedig mindkettőjüknek zavaró volt. A nyilvánosság előtt vetélytársak voltak, a családjuk előtt utálták egymást, de mikor megtehették... Mikor tudtak lopni maguknak egy kis időt... Akkor megmutathatták a vágyukat és szerelmüket. Tökéletesen passzoltak egymáshoz és könnyen megértették egymást. Nehéz volt így élniük, de sikerült nekik. Mikor távol voltak egymástól skype-oltak, míg álomba nem merültek, mikor együtt voltak csókokat loptak vagy fogták egymás kezét az asztal alatt. Együtt voltak, mégis örökre elválasztva. Dühítő volt.
Francesco nem mondaná Lightningot valami nagy romantikusnak. Egyszerűek voltak az érzései, Francesco ezzel szemben pedig a tökéletes ellentéte volt. Lassanként megölte, hogy nem lehetett romantikus az ő Lightning-jával. Rózsákat akart adni neki, meg csókokat, fogni a kezét... Egyszerűen csak vele akart lenni! De a munkájuk és a rajongóik elválasztották őket. A nézők szerették a szembenállásukat, látni akarták, ahogy versenyeznek egymással, ahogy felül akarnak kerekedni a másikon. Szerették a versengést, és ez pénzt hozott a kasszához. Ez volt a munkájuk, szerették is, de pénzre volt szükségük, hogy ez továbbra is így maradjon.
Még most is, ahogy Francesco megsimította szerelme kezét, az érzés megölte őt. Épp csak megérkezett egy interjúról, amit a helyi média készített vele a Lightninggal való versengéséről, és visszafelé útba ejtette a versenyző autóját, s ez az egyetlen kis kapcsolat jutott nekik aznapra. Lightning kis mosolyokat küldött neki, amikor csak tudott, és felmutatta a nyakában lógó láncot, amin egy sárga szívecske függött. A sárga volt Francesco kedvenc színe. Tényleg nagyon kedves volt Lightningtól, de Francesco nem tudta viszonozni a szívességet. A médiában máris keringett néhány történet a nyakláncról, no meg hogy vajon Lightning kitől kaphatta, mikor a kapcsolata Sally-vel csak nemrég ért véget. Néhány egy titokzatos nőt feltételezett, akivel Lightning a versenyturnén futhatott össze, vagy esetleg egy ellenfeléhez tartozhat, sőt, olyan következtetés is volt, hogy a nyaklánc Claude Shruggs-hoz tartozott - akivel Lightning az ugratós mutatványt csinálta -, de a versenyző maga nyomatékosan tagadta.
Francesco egy interview-t nézett, ahol Lightning sikertelenül próbálta terelni a témát, hogy ne kelljen elmondania szeretője nevét. Sunyin mosolygott, és azt mondta, mókás titokban tartani a dolgot, és a másik fél engedélye nélkül bizony titok is fog maradni.
Ekkor Francesco végre ráébredt, hogy ő volt az, aki hátráltatta a kapcsolatukat. Ő volt az, aki tagadta, hogy közük van egymáshoz, bárki megkérdezte, és bár magának sem ismerte be, látta a fájdalmat keresztülsuhanni kedvese arcán, mikor letagadták egymást. Francesco volt az, aki félt, hogy elvesztik egymást. Lightning mondta még a kapcsolatuk legelején, hogy jól van, de miért ne lehetne ez igaz is?

Követték egymás versenyeit, persze hogy követték! Lassan már két éve voltak együtt, és állandóan aggódtak egymás miatt. Amikor egy pályán indultak, aggodalmukat idegességnek álcázták, de mikor egyedül maradtak, csókot váltottak és a másik lelkére kötötték, hogy legyen óvatos.
- Szeretlek - súgta Lightning lágyan, ahogy kilépett a szobából. Francesco megdörzsölte a halántékát.
Lightning olyan könnyen kimondta, ő szont nem tudta. Volt már kapcsolata a múltban, most pedig egyszerűen nem tudott csak úgy belerohanni... A fenébe is, az első részeg csók után hónapokig nem történt semmi! Lightningnak nem volt baj, hogy várni kellett, beleegyezett, hogy Francesco tempójában haladjanak, és várt, hogy ő tegye meg az első lépést. Persze egy picit bántotta, hogy Francesco nem mondta vissza, szeretlek, de megértette, miért, és annyi teret adott neki, amennyire csak szüksége lehetett. Francesco nem tudta, hogyan kezelje ezt a hatalmas szerencsét, hogy olyasvalakivel lehet, aki ennyire tökéletes, és egyben azt is, hogy a másik nem fogja elhagyni.


Lightning megnyerte azt a versenyt.

De most Francesco bezárta magát a fürdőbe, hogy elbújjon egy csordányi rajongó elől, akik autogramot akartak tőle. Felrakta a fejhallgatóját, kezében szorongatva telefonját hallgatta a híradós beszédét, egyedül kulcsszavakat kibogarászva.
Nem mert a kijelzőre pillantani.
Defekt... Kisodródott az autó... Tűz...
Egy pillanatra elakadt a lélegzete. Lightning meg fog halni. A tűz csapdába ejti az autójában,  és az felrobban... Nem. Ez nem történhet meg. Még csak nem is mondta neki soha, hogy szereti!
Francesco nem volt valládos, de most lehajtotta a fejét és imádkozott - bármilyen istenhez, csak mentsék meg Lightningot valahogy. Bárhogy. 
Nem érzékelte, hogy sír, míg egy könnycsepp rá nem esett a telefonja képernyőjére, és el nem mosta a riporter arcát, de azt már igen, amit a férfi következőnek mondott...
- Kilökte magát a roncsból! - kiabálta, hangjából sütött a tisztelet. - Biztosan borzalmas fájdalmai vannak, de biztos van egy csomó dolog, amikért élni akar!
Francesco-t mindig lenyűgözte Lightning ereje. Könnyen legyőzte Francesco-t szkanderezésben, és a kis termetéhez képest ez elég lenyűgöző volt. Akkor régen viccet csinált ebből a háta mögött és úgy hívta, a legerősebb kisember, akit valaha láttam. De most megköszönte az összes alkalmat, amikor Lightning elment az edzőterembe. Megköszönte az univerzumnak, hogy életben hagyta, mindenkinek köszönetet mondott, aki csak eszébe jutott. S mikor a riporter kimondta, szerelme élni fog, Francesco tudta, ki kell állnia a világ elé és szembenézni vele.
Szóval a fejhallgatóval a fején kilépett a fürdőszobából, befejezte az autogramosztást, majd hazament. Ki kellett találnia valamit, bármit, amivel tudathatja Lightninggal, hogy gondolt rá.

     ____________________________

Lightning utálta a kórházakat. A hosszú évek alatt, ahogy figyelte anyját lassan elhervadni ezen a helyen, egyre nőtt benne az utálat a steril falak és lepedők iránt. Csak haza akart menni, levest enni és skype-olni Francesco-val, vagy ez túl nagy kérés? Utálja őt az univerzum?
Tudta, szerencsés, hogy egyáltalán életben van, de ettől egyáltalán nem utálta kevésbé a helyet, ahova került.
Lelökte magáról a takarót és felhúzta kórházi köntösének szélét. Minimális érdeklődéssel vizsgálgatta a testét borító kötéseket. Eltörte egy vagy két bordáját, az egyik veszélyesen közel került hozzá, hogy átszúrja a tüdejét. No meg... Eltörte a lábát és megrepesztette a kulccsontját.
Rossz állapotáról árulkodott a bőrét borító nevetségesen sok zúzódás is.
Felnyögött.
Nincs több verseny a szezonban.
Kattant a zár és nyílt az ajtó, és a kilétét nemrég leleplező Doki lépett be a szobába, kezében egy kupával, amit majdnem eldobott meglepetésében, hogy ébren látja tanítványát - a sok nyugtató és altató ellenére, amit a műtétek miatt kapott. Csodálkozott volna, ha Lightning tudott volna a fejsérüléséről, no meg az összes többiről... Az orvosok azt mondták, ki fog borulni, mikor felébred.
- Hé, kölyök. Hogy vagy? - kérdezte óvatosan, ahogy leült. Sally és a többiek megígérték, hogy hamarosan itt lesznek, ő pedig hogy vigyáz addig a fiúra, amíg nem érnek ide.
- Nem tudom... Jól, asszem? - Lightning vállat vont. - De feltehetően nem fognak már behívni ebben a szezonban, igaz?
Doki a homlokát ráncolva bólintott. Azt hitte, a fiú sokkal zavarodottabb állapotban lesz, de úgy tűnt, Lightning gyorsan alkalmazkodott a morphiumhoz, vagy ilyesmi. Legalábbis ezt gondolta elsőre. De a harmadik alkalommal, mikor a fiú felébredte után ugyanazokat kérdezte, megváltozott a véleménye. Valószínűleg még mindig eléggé ki volt ütve a fájdalomcsillapítóktól, de mikor a többiek megérkeztek, már sokkal éberebb volt.

- Mr. McQueen? - szólította meg egy nővér óvatosan a fiút, kezében egy váza virággal.
Lightning kíváncsian húzta ki magát és a kezét nyújtotta az ajándékért. Udvariasan elmosolyodott és megköszönte a nővérnek, aki biccentett, és becsukta maga után az ajtót.
Lightning pár pillanatig csak bámulta a vázát. Mind az ő kedvenc virágai voltak, még azokat is megtalálta a csokorban, amit az anyjának adott utolsó napjaiban. Kinyitotta a kártyát, amit valaki a virágok szárához kötött, gyorsan elolvasta, és mosolyra húzta a száját.

"Elegem van a bújkálásból. 45-ös csatorna pontban 7-kor."

- Hülye - mondta lágyan, és megrázta a fejét.

Matuka felvonta a szemöldökét, de úgy döntött, befogja a száját. Néha kicsit érzéketlen tud lenni, és még véletlenül sem akarta megbántantani legjobb barátját.

Órákkal később Lightning kikapcsolta a némítást a TV-n.
Francesco épp a riporterre mosolygott, de szeme alatt sötét karikák ültek, és nyilvánvaló volt, hogy vagy sírt, vagy nem aludt semmit. Lightning homlokát ráncolva diagnosztizálta, hogy mindkettő igaz lehet. Francesco tudhatta, hogy ő nem akarta volna, hogy ezt tegye magával miatta. Alvásra lenne szüksége, különben még megbetegszik itt neki.
- Szóval hallottál Lightning McQueen balesetéről, Francesco? - kérdezte a riporter. - Biztosan örülsz ennek! Nincs több verseny, igaz?
Francesco érdemére legyeb mondva, hogy nem ütötte le a riportert ott helyben.
- Igazság szerint... Megrendített a hír. Lightning és én valójában elég jó barátok vagyunk. Majdnem mindent tudok róla, és a leggyorsabb felépülést kívánom neki.
A riporter gyorsan, de annál ügyetlenebbül próbálta eltussolni a kínos hibát.
- Mindent? Tehát tudod, ki adta neki azt a sárga szivecskés nyakláncot?
Francesco szeretőn elmosolyodott.
- Persze, hogy tudom! Mindent elmondunk egymásnak.
A riporter rögtön lecsapott a szaftos információra.
- Nos, akkor kihez tartozik a nyaklánc? És miért épp sárga?
Francesco vállat vont.
- Azért sárga, mert az a kedvenc színem - jelentette ki egyszerűen.
Lightning vigyora fülig ért. 
Micsoda sunyi dög ez a Francesco! Addig köröz a tény körül, amíg a riporter ki nem találja magától. A kis köcsög.
Lightning egyre jobban imádta őt.
Meglepetésére Matukának esett le először, kérdőn, leesett állal bámult a barátjára.
Lightning bólintott, Matuka pedig elvigyorodott.
- A te kedvenc színed? Úgy érted, te és Lightning McQueen...
Francesco kényelmetlenül mocorgott. Utálta, ha a kapcsolatairól kérdezgették, de ezt most ki kellett mondania.
- Igen, Lightninggal együtt vagyunk. És van valami, amit el szeretnék neki mondani, ha nem bánod.
Francesco a kamerák felé fordult, és mély levegőt vett.
- Gyógyulj meg gyorsan, Lightning. Szeretlek.