2016. szeptember 3., szombat

Démonod vagyok

Fandom: Constantine, Supernatural
Műfaj: crossover
Páros: John Constantine & Dean Winchester
Figyelmeztetés: káromkodás
Megjegyzés: Olyan könnyen csöpögtek a szavak ebben a novellámban, és magamhoz képest is hosszú lett, így extranagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! Constantine-nal pedig meglepően könnyű és hatékony volt a munka, így - remélem - várhattok még vele ficeket.
Alkalmi spoiler: Hamarosan érkezik egy hurt-comfort Supernatural fici!


Az idő pocsék, a kisváros tocsogott az égből szakadatlan zuhogó esőtől. A környező mezők felett megült a pára, az alkonyi sötétség, mint valami könyörtelen burok, lassan ereszkedett le a tájra. Az útszéli lámpák sercegtek a lyukas műanyagon bepergő vízcseppektől, és a fák ágairól mintha nyálkás, hideg folyadék csepergett volna szüntelen.
Egy lélek sem járt az utcán, nemhogy ember, így John Constantine úgy döntött,  ez az ő ideje. Felállt az asztal mellől, aminél eddig üldögélt - hangosan hortyogva aludt, miközben a kiborult wiskey eláztatta az újságot a feje alatt, piaszagot kölcsönözve szőke hajának -, lepöckölte ballonkabátja gallérjáról a cigaretta csonkot, és kilépett az utcára.
- Affene* - morogta, mikor a cipőjébe belefolyt a jéghideg víz; az ajtó előtt széles pocsolya terpeszkedett. John undorodva caplatott ki a vízből, majd zsebre vágott kézzel, az italtól néha-néha megbillenve maga mögött hagyta a lakást.

Constantiiiiine...

Megtorpant.
Az eső ütemesen kopogott az ereszen - John másnapos elméjének minden egyes csepp harsogó robbanásnak tűnt -, a lámpák fénykörét visszatükrözte a síkos beton, ám John senkihez nem tudta kötni a Hangot. Még csak nem is volt ismerős.
Biztosan a wiskey hatása - vont vállat magában, majd kabátzsebéből előhalászott egy szál cigit. - Végülis nem veszhet kárba, fel kell használni, mielőtt az eső eláztatja - érvelt magában.
Mielőtt rágyújtott volna, elgondolkodva forgatta meg ujjai között az arany skatulyát. Sötét szemeivel az utcák végét leste; az ember sosem lehet elég óvatos. A házak szürkén és komoran magasodtak a feje fölé, s mintha befelé dőltek volna, hogy végül ráomoljanak, és eltemessék e hideg betonsírba.
Végül felgyulladt az arany láng, és a férfi nagyot szippantva indult tovább. Magában sorolni kezdte a teendőit. Kiszellőzteti a fejét, aztán keres egy félreeső vendéglőt, ahol ehet. A főzés sosem volt az erőssége.

Constantiiine.

- Hallgass - motyogta az orra alatt, az arca előtt kígyózó füstcsík meglebbent forró leheletétől. Az izzó csikk vége halvány fényt vetett kialvatlan arcára, bármelyik arra járó rémülten fordult volna sarkon, ha meglátja. Haja kócos, arca borostás - ki akar azzal vesződni, hogy levágja? -, szemei alatt sötét karikák.
Valóban, a legutóbbi időszak nem telt a legfényesebben John számára. Újabb kudarc, újabb lélek, minek vére az ő kezéhez tapad.
Nem bírta már a fájdalmat, egy kis időre csak, de menekülni akart előle.
- Nem a te hibád, John - mondta Chas újra és újra, mintha ez bármit is számított volna. Johnt nem lehetett meggyőzni. - Ő döntött így.
Egy frászt - gondolta ilyenkor John mindig. - Én hajszoltam bele.
Hunyorogva felpillantott az égre, ahol a felhők között, fényével utat törve egyetlen csillag ragyogott.
Zedet mindig lenyűgözték - suhant át az agyán, mire legszívesebben pofon vágta volna magát.
Ne gondolj rá!
A kereszteződésnél jobb felé vette az irányt.

Constantine!

Az erőszakos kiáltásra ismét megtorpant.
- Mivan?! - kiáltott az égbe, nem törődve, ki látja-hallja. Ám a Hang nem ismétlődött meg. - Most bezzeg kussolsz - morogra, és eredeti szándéka szerint jobbra fordult. Ám abban a pillanatban a szokásosnál hangosabban felsercent egy lámpa, majd kialudt. John már épp tovább indult volna, mikor a fény ismét felgyulladt, de ezzel együtt a következő kezdett villogni. Gyanakodva lépett közelebb az lámpaoszlopokhoz.
Egy villanás, még egy, kialszik.
Egyre gyorsabban ismétlődtek a villanások, bolond fényjátékba vonva az utcát.
Constantine futásnak eredt, feje felett őrülten villództak a lámpák. Az utca végén visszafordult, és abban a pillanatban egyszerre elsötétültek az égők, bársonyos sötétbe vonva az utat. A mágia szavai már az ajkain függtek, szemével kutatta a sötét, démoni felhőt. Pár másodpercig csak az eső szemerkélése és John nehéz zihálása hallatszott, majd az utca ismét fényárba borult.

~*~

A város egyetlen élhető vendéglőjében haloványan pislákoltak a lámpák. A két férfi unottan tette a dolgát a pult mögött - többnyire -, miközben az eső kitartóan verte az ablakot. Ezen népszerű napszakban meglepően, nem is, megdöbbentően kevés ember boldogította a tulajt.
- A randa idő az oka - bizonygatta a csaposnak a férfi mély meggyőződéssel, majd ismét elmerült az újságjában.
Romokban a gazdaság - hirdette hatalmas betűkkel a szalagcím, és ez a pult végében könyöklő Dean Winchester figyelmét sem kerülte el. Sörös üvege mögül néha odakukkantott a cikkre, és kitartóan fülelt, miről beszélget a két férfi.
- Én mondom, eddig sem volt minden rendben azzal a taggal - bizonygatta a pocakos csapos a farmer zavarodott mivoltát, miközben sokadszorra fényesített ki egy poharat. - Most meg ez a járvány a marhái között...
- Képzelődsz, Mike - söpörte félre a vádakat a tulaj, fel sem nézve az újságból. Fekete, negyvenes éveiben járó férfi volt, többet tapasztalt annál, mint hogy hitelt adjon az ilyen pletykáknak. - Ez egy ilyen év - dörzsölte meg markáns állát tűnődve. - A termés is rossz, az idő is... Csak túl kell lenni rajta.
- Lehet, hogy tudok segíteni - szólt közbe Dean, előhalászva egy újat számtalan igazolványai közül. - Logan Daniels, gazdasági mérnök - mutatkozott be, a lehető leghivatalosabb hangot ütve meg.
A tulaj pléhpofával fordult felé.
- Évek óta felénk se néznek, most már megoldjuk magunk is, köszönöm - nyomta meg gúnyosan az utolsó szót.
- Azt hiszem, félreért - dőlt előre a pulton Dean, alkarján támaszkodva. - Nem felajánlottam a segítségem. Hivatalos ügyben vagyok itt.
A férfi gyanakodva végigmérte, Dean kemény tekintettel állta a vizslatást.
- Hát legyen - sóhajtott a tulaj. - Mit akar tudni?

Dean amit tudott, kiszedett a két vendéglősből. A jelek egyértelműek voltak. Már épp kért volna egy utolsó üveg sört, hogy utána visszatérjen a hotelba - ki kell pihennie magát, mielőtt a démon nyomába ered -, mikor kicsapódott az ajtó, és egy ázott alak lépett be rajta. Fenét lépett, sokkal inkább zuhant, mivel a huzat alaposan hátba taszajtotta, a becsapódó esőről nem is beszélve. Az ajtó szabadon lengett, nyikorgott a zsanérjain, az idegennek és a tulajnak csak együttes erővel sikerült a helyére parancsolni.
- Cudar egy idő - pillantott a tulaj a szőke férfira, nyilván beszélgetést akart kezdeményezni, ám az még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy a cigarettát kivegye a szájából.
Levetette magát Dean mellé - nem mintha máshol nem lett volna hely -, világos ballonkabátjáról a padlóra csurgott a víz.
Hasonló kabátja van, mint Casnek - ötlött fel a vadászban az angyalka jellegzetes öltözéke.
- Mit kér? - fordult a jövevényhez a csapos.
- Valami ehetőt - morogta az, majd hátradobta magát a bárszéken, karjával eltakarva a szemét.
- Pia szagod van - csúszott ki Dean száját. - Nehéz nap volt? - pillantott a férfi elgyötört arcára. Ismerte ezt az állapotot, ilyenkor jól esik az embernek, hogy beszélhet.
A férfi fél szemmel oldalra hunyorgott rá - mintha mindig fénybe nézne, pedig szinte sötét volt a helyiségben -, majd ismét eltakarta, és kivette a cigit a szájából.
- Úgy véli?
A padlóra pergette a hamut.
Amíg a szőke nem figyelt, Dean alaposan szemügyre vette. Elhanyagolt külső, amit az illető - valószínűleg - a ruháival akar ellensúlyozni, érezhető - egek, bűzlik tőle a pasi - rossz szokások. A haja pedig... Dean rég nem látott ilyen szénakazlat.
- Egy üveg ásványvíz, tojásrántotta és virsli - rakta le a rendelést a csapos a férfi elé.
- Kösz, haver - nyomott a férfi kezébe pár bankjegyet a szőke, majd mohón enni kezdett.
Túl mohón - gondolta Dead. Mintha évek óta nem evett volna.
Ébredező gyanúval vetett lapos oldalpillantásokat szomszédjára, miközben tovább kortyolgatta az italát. Egy másodpercre pedig - vagy még talán annyi sem volt - mintha megerősítette volna az Ég a gyanúját, beletekinthetett a férfi egyöntetű fekete szemébe.

~*~

John többé-kevésbé elégedetten hagyta el a vendéglőt. Zsebre vágott kézzel baktatott az orra után, szemébe belecsorgott az eső. Tükörképe fáradhatatlanul követte az útszéli pocsolyákban, és integetett, amikor a mágusnak odatévedt a pillantása.
Az étel, amit kapott egész finom volt, és a szédülése is enyhült. Egyedül az a fura férfi - vagy fiú, nem tudta megállapítani a korát - zavarta, aki fenntartás nélkül bámulta. Oké, hogy valószínűleg ramatyul nézett ki, de van a világon udvariasság.
- Ezt pont te mondod magadnak, Johnny? - motyogta félmosollyal az ajkán.

Constantiiiine....

- Már megint te? - morogta, mikor meghallotta a Hangot. Karcos és mély, és mintha elméje legmélyéből szólt volna.
Ismeri az ilyen hangokat. Ami azt illeti, túl jól.
Mindennek ellenére megfordult, és épp látott egy eltűnő kabátujjat a sarkon. Hezitált egy kicsit, majd egy vállrándítással utána eredt.
Cipője ismét elázott, ahogy beletrappolt egy pocsolyába, a szétfröccsenő víz sáros foltokat hagyott a nadrágján. Bekanyarodott az utca végén, végigpásztázta a szűk sikátort. Az alak, akármi is volt, eltűnt. John gyanakodva tett egy lépést előre, és az utca felett átívelő dróton függő lámpa elsötétült.
Szóval itt bújkálsz, mi? - gondolta, és a lehető legfeltűnésmentesebben a kabátzsebébe túrt, megragadva az ott lapuló kis zacskót. Nincs ideje csapdát állítani, de van egy kis meglepetése a pokolfajzatnak, ha elődugja a mocskos pofáját**.
- Gyere csak, te rohadék - morogta.
A lámpák ismét megőrültek, villogásuk szemfájdító fényjátékba kezdett az utcában. Ki-be, ki-be, mind másik időben, szabálytalanul, és ezúttal nem álltak le...

~*~

Dean barátságosan elköszönt a két férfitól, megígérve, hogy megvizsgálják a romló gazdaságukat, és mihamarabb segítenek. Az Impalához battyogott, a Highway to Hell-t dudorászva, és elszöszmötölt a kulccsal.

Winchesteeeer...

Meglepetten egyenesedett föl, ám senki nem volt a közelben, aki szólíthatta volna. Hallucinált volna? Kizárt. Egyébként is, ki a fene ismeri itt a valódi nevét?
A kocsi oldalának dőlve fürkészte az utcát, ám a város elhagyatott volt.
Érdekli a fenét - vont vállat végül, és kinyitotta az ajtót.

Winchester!

Csattant a Hang, és Dean visszavágásra készen emelte fel az öklét, hogy bemosson egyet annak a bárkinek, aki szórakozni mer vele.
Ám ezúttal sem látott senkit.
- Ez rohadtul nem vicces! - kiáltott a félhomályba.
Mintha a Hang kuncogott volna, de Dean nem mert volna megesküdni. Lehet, csak a szél suhogott a fák ágai között.

Dean Winchester....

Szólt ismét a Hang, Dean pedig nem tudta irányhoz kötni. Mintha az csak a fejében szólt volna.
Ám ezúttal felbukkant valaki az úton, és Dean döbbenten ismerte föl benne gyanúsítottját. Kihasználva a lehetőséget magához vette a coltot - hiszen ha a férfi tényleg démon, ő aztán nem fog tökölni -, és saroktól sarokig osonva a nyomába szegődött. Léptei alatt toccsant a vizes beton, így megvárta, amíg a férfi hallótávon kívülre ér. A lámpák fénykörében pillanthatta csak meg ballonkabátos alakját, többnyire beleolvadt a falak tövében megülő sötétségbe. Nem csinált semmi furcsát, csak battyogott látszólag céltalanul, a kialudt cigarettájával a szája sarkában.
Ám Dean fáradhatatlanul követte - bár legbelül megszólalt benne Sam kioktató hangja:
- Vigyázz, Dean, ha a titokzatos hang is hozzá tartozik, biztosan maga után csal, és...
- Fogd be, Sammy - morogta Dean, és maga elé emelte a coltot. Nem foglalkozhat öccse aggályaival, most nem. Ha itt lenne, az más helyzetet szülne, akkor nem rohanna a vesztébe. De neki amúgy is kampec pár hónapon belül - még nem tudatosult benne teljesen, hogy hova is kerül utána -, így nem oszt, nem szoroz, hogy hogyan hal meg. Ha választhat, inkább harc közben, mint a pokolkutyák által.
- Már megint te? - hallatszott a titokzatos idegen felől.
Kihez beszél? - ötlött fel Deanben, ahogy a forgolódó férfit leste a sarok mögül. Ám hirtelen beugrott a fal takarásába, amint meglátta, hogy annak tekintete felé fordul. - Biztosan meglátott. Fenébe!
Cipőcsattogás közeledett, Dean pedig teljes sebességre kapcsova megcélozta a keskeny sikátor túlfelét. Becsusszant a sarkon, és lihegve a falnak dőlt. Hallotta, hogy az utcai lámpák recsegnek, látta a villogó fényt kiszűrődni az utcából és hallotta, ahogy az idegen megtorpan. Szinte látta maga előtt, ahogy démoni, fekete szemeivel kutat utána.
Ha most előugrik és lő, nyert ügye lehet. De mi van, ha addigra a démon elhagyja a testet? Ha csak nem akar mondani neki valamit.
Bár azt eddig is megtehette volna - érvelt Dean, és megmarkolta a coltot.
Most vagy soha.

~*~

A pillanat megfeszült a levegőben, ahogy John a sikátor végébe szegezett tekintettel várt. A lámpák szüntelen villogtak, rontva az eső miatt amúgy is rossz látási viszonyokat.
Ekkor egy kiáltással előugrott a sarok mögül egy férfi, és John egy pillanatra megingott. Az a tag volt, akivel a vendéglőben találkozott.
Ő lenne a démon?
A férfi arcán ijesztő árnyéktáncot jártak a fények, eltorzítva vonásait. Belepillantott a sötét szemekbe.
Ő lesz az.
Elkiáltotta magát, az ismeretlen szavak megrezegtették az esőfüggönyt, a varázslat ereje átvibrált az elméjén, ahogy előrántotta a kezét. Kinyitott tenyerén őrölt fűszerek csillogtak arany fényben, mintha bármelyik pillanatban lángra kaphatnának. Az utolsó szavak vártak kimondásra, ahogy varázslatra készen állt, szemébe csorgó esővízzel.
- Dobja el! - hallatszott a parancs a démontól.
- Szeretnéd, haver! - kiátott vissza John.
Ekkor megpillantotta a másik kezében megcsillanó fegyvert, de patthelyzetben nem volt idő átértékelni ennek a jelentőségét.
- Azt mondtam - ismételte meg a démon tagoltan -, dobja el!
- Dobja el maga! - kiáltott vissza John.
Ekkor elsötétültek a lámpák.
- Voo-ho! Nem kell pokoli sötétet csinálni, hé! - méltatlankodott az eszerint-nem-démon. - Villany!
- Nem én voltam - vont vállat John.

Ha ha ha ha!

~*~

Ha ha ha!

A Hang kacagott, visszaverődve a sikátor falairól, és a két vadász egyszerre kapta fel a fejét.
- Hallod, haver, ha nem hagyod ezt abba, seggbe lőlek, akárhol is vagy! - fenyegetőzött Dean a sötétbe.
- Csak ne olyan hevesen! - szólt a Hang. Tompa puffanás hallatszott, és a fények felkapcsoltak.
A sikátor közepén egy újabb ismeretlen férfi állt, fülég érő vigyorral borostás arcán.
- Eddig olyan jól szórakoztam rajtatok, de úgy látom - tárta szét a kezét megadóan -, ez sakk-matt!
John elnyomott egy káromkodást. Dean nem.
- Mi a szentséges szar?
A Démon nevetett.
- Még most sem jöttél rá? Akkor az ott - bökött hegyes állával Constantine felé - okosabb nálad!
- Mire volt jó ez az egész? - faggatózott John türelmetlenül. - Tudod, kezd zsibbadni a kezem, és nem érek rá egész nap!
- Én sem, öregem, ráadásul az alsómig átáztam, és hidd el, elég szar érzés - kontrázott Dean.
- Unatkoztam - vont vállat a Démon. - Nos, mi lesz? Winchester, Constantine... Melyikőtöknek fontosabb a büszkesége?
John figyelmeztető pillantást küldött Dean felé.
Célozd meg, elterelem a figyelmét!
Dean pislantott.
Vettem, csináld!
- Mit grimaszolsz? - fordult John felé a Démon.
Constantine elsuttogott néhány szót, majd a Démon felé szórta a kezében szorongatott port. Az felkiáltott és összegörnyedt, szeme könnybe lábadt.
- Nem ússzátok meg ennyivel! - ordította a Démon, és felegyenesedett. Egy energialökettel falhoz csapta a két vadászt, Dean nagyot nyekkent. - Nem tudtok megölni! Fiacskám - fordult Dean felé. - Apuci nem tanította meg, hogy pisztollyal nem lövünk démonra?
Dean elvicsorodott.
- És John... Látom, a kurvád nélkül már te sem vagy a régi!
- Folytasd, haver, és esküszöm, a hamvaiddal szórom le a Pokol...
A Démon hahotázott.
- C-c-c, ne beszélj olyasmiről, amit nem ismersz! - emelte meg az ujját a Démon. - Kérdezd inkább a Winchestert! Mondd csa... - A Démon arca megvonaglott. A lövés hangja utólag jutott el fülébe, egyszerre a kínzó, jeges fájdalommal. A tűz kialudt benne, ahogy kontroll nélkül ordított, először térdre, majd a földre rogyva. Döbbenten meredt a Dean kezében füstölgő pisztolyra, majd élettelen teste elterült a saras betonon.
John lezuhant a fal tövébe, míg Dean gyakorlottan két talpra érkezett.
- Halott - jelentette ki a nyilvánvalót, megvizsgálva a holttestet.
John fájdalmasan grimaszolva dörzsölte meg sajgó tarkóját.
- Nem volt rossz - biccentett a volt Démon felé. - Mi ez a fegyver?
- A Colt... Nem hallottál még róla? - csodálkozott Dean.
John megrázta a fejét, majd letörölt orrnyergéről egy idegesítő vízcseppet.
Hallgatásba burkolózva bámulták a halott férfit, egyiküknek sem akaródzott magyarázkodni, illetve bocsánatot kérni. Az eső nem akart elállni, feltett szándéka volt özönvízben megfürdetni a várost. A csatornákban csobogott a víz, magasan a felhők felmorajlottak, és Dean úgy döntött, elege van.
- Egek, de jól esne most egy pohár wiskey!
És John megfontolta az ajánlatot.

Constantine káromkodásait kénytelen voltam magyarul megjeleníteni, de aki kíváncsi:
*bloody hell
** his bloody ass


7 megjegyzés:

  1. Jól látom, hogy itt most tényleg történt egy Supnat-Constantin crossover?*u* Ez egy olyan adomány amire nem tudtam, hogy szükségem volt, de mégis. Mégis. Hát Briliáns lett drága! Csókollak ;) Imádtam a Constantinod <333 Jól elkaptad. Köszönöm az élményt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaaj, drága Sybil, köszönöm :3
      Ez egy olyan crossover, amire minden rajongónak szüksége van, legalábbis nekem annyira adta magát :D
      Nagyon örülök, hogy tetszett, és így nulladik előtt feldobtad a kommenteddel a napom *w*

      Törlés
  2. Hella!
    Hirtelen felindulásból idetévedte hozzád. Az askot nézegetve szembejött velem egy Constantin, nekem bevillant, hogy neked mintha lenne vele ficid, és jééé tényleg! És levadásztam a crossowert :D Jah, szóval itt vagyok végre. Úgyis érett már a látogatásom, kölcsön hsz visszajár alapon.
    Nem leszek építő jellegű, azt most megmondom, ellenben kibaszott lelkes.

    Hogy itt mindenki hogy tud tájleirni, egyem a szivetek roston! Óh és szép, hosszú mondatok! Barokkok! *–* Totl szubjektiv a rajongásom, de engem ezzel a bekezdéssel megvettél. A whiskyt amúgy sajnálom, szóval mínusz egy pont Constaninnak, amiért pazarul.

    Amúgy annyira látom magam előtt azt a flegma fejét, szóval a karakterhűségért már jár egy pirospont :3 És ez a kezdés amúgy nekem kicsit olyan Holló–s, lehet, hogy te nem igy gondoltad, de nekem most már ez egy Edgar Allan Poe–s utalás marad.

    Röpke kötekedés. „arca borostás - ki akar azzal vesződni, hogy levágja?” Itt talán a leborotválja helyesebb, hiszen a borostát borotválni szokták, de ez tényleg csak kötekedés.

    Ok, ez azért ijesztő volt :”D Úgy érzem, hogy remekül teremtesz hangulatot és eddig még mindig karakterhű, szóval egy élmény olvasni :3 Jah, igen egyszerre olvasom és komnentálok, mert igy biztos mindent kiemelek.

    Áááh, ez szép behozatala volt Deannek, gratulálok :3 Kezdelek utálni a történetvezetési képességeideért. Lehet meg is verlek, ez a továbbiaktól függ :D

    Az a nyomorult ballonkabát! :”””D Karakterileg helyes, csak én akadok ki. Van egy sztorim, hogy az egyik conon, Castielnek néztek Egy Nyomorult Ballonkabát miatt :”””D Szóval azóta kissé érzékeny vagyok.

    Találtam egy elírást, örüjjé :”””D „csúszott ki Dean száját” az ott gondolom száján akar lenni.

    Emellet pedig alaptalanul örülök, hogy nálad is magázódnak az emberek, mert minsig azt hittem, hogy ezt csak én nem tudom elhagyni.

    Ohhhhhhbazdmeg! *––––* Ennek nem tudom miért örülök ennyire, de szeretem az ilyen momenteket! Engem megleptél, jól ült, vágott, megérdemled :3

    Oké, oké, mi folyik itt, azonnal tudni akarom, hogy mi folyik itt! Jó a hangulatleírásaid, a tájleírásiad, karakterhű is vagy, én meg egy pocsék kommentelő :”D Igérem a végére megpróbálok valami érthetőbb összegzést idevágni, mert megérdemled, de még csak ott tartok, hogy miafenetörténik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remekül épitesz feszültséget, ezt még hallani fogod egy jó darabig.
      És asszem kezdem kaparászni a csavart is, de még várok, mert hátha nem az lesz, amit matekozok.

      „- Voo-ho! Nem kell pokoli sötétet csinálni, hé! - méltatlankodott az eszerint-nem-démon. - Villany!
      - Nem én voltam - vont vállat John.” Nem kell csinálni a hangulatot fiúk! :DDD Ez jó, ez tetszett :DDD Az eddigiek is, csak nem tudtam belőlük úgy idézni.

      Harmadszori kötekedés: Miért írod nagybetüvel, hogy Démon? Mondjuk megértem, mert a koncepció világos, csak kicsit furcsa.
      Amúgy birom, hogy ezek mind tudják egymás gondolatait olvasni :”D Én lennék a démon az ilyen helyzetekben: „Mit grimaszolsz?”

      Hah :3 Szép végjáték, tetszett :333

      És akkor most összegzés: Bár nem történik sok minden ebben a novellában, de azt mindvégig karakterhűen és nagyon, nagyon hangulatosan történik. Én bele vagyok szerelmeesedve hogy milyen laza könnyedséggel teremtesz hangulatot, és irod le a tájat. Rohadtul irigyellek :3 Maga a csavar is szépen ült, kellően várható volt, pont annyira, amennyire elszórtad a morzsákat :3 Bár van egy olyan érzésem, hogy néznem kéne tovább a Constaninét, hogy értsem teljesen, de enélkül is élvezhető volt :3
      Úgyhogy korrekt, kerek kis novella lett ez!
      Köszönöm, hogy olvashattam!

      Törlés
    2. Fenét az építő jellegbe, ez most nagyon kellett, hogy kizökkentsen a Justice Leagie Dark - Ninjak vs the Valiant - SYS ihletroham körforgásból :D
      Ó, az ask tele van Constantine-nal, túl csábító az a képcsatolás lehetőség :D

      Olvadozok a dícséretedtől, mert szeretek tájleírni, és ezek szerint nem csinálom rosszul, szóval yeey, örülünk, gyerekek.

      Éés külön köszönet a karakterhűség-pirospontért, Constantine-nal jól megértjük egymást, szóval jaa. Szégyellem a fejem, mert Poe-t nem ismerem, csak hallásból, sz'al speciel nem utaltam rá. Mit akartam még... Borosta. Nem is akartam így írni először, de annyira idegesített kétszer egymás után a szó, hogy nem bírtam ki :D

      Hah, ballonkabát, eeegen :D Nem tudom, a conon majd veszek cigirágót mellé, meg talán a piros nyakkendővel átjön, hogy nem Constantine. Már ha második nap ő leszek, lehet, csak egy nap lesz belőle, akkor pedig Cecil.

      Én szeretem, ha nem tegeződnek rögtön a karakterek, az olyan túl hirtelen, valahogy alaptalannak érzem. Hát akkor pacsi a magázódásra :D

      Igenigeeen, bejött a feszültség és a humor is, bitcheees :33 *örül a fejének*

      A nagybetűs Démon szerintem a Save Your Soul blogomtól ered, ott a neve helyett mondják, hogy Démon, úgy tűnik, átszivárgott ide :DD

      Nézz-nézz Constantine-t, amíg van, mert ritka egy édesség.

      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, tényleg, most fülig ér a szám *w* Azt hiszem, a hangulatteremtés a személyiségeből jön, én valami hangulatzabáló, hangulaton élősködő szellem vagyok. Vannak nagyon durva váltások :DD

      Egyszóval, nagyon-nagyon-nagyon köszönöm a hozzászólást, hogy elolvastad (az én ficemet, omg), és most megyek, megnézem, mit írtál messengeren :D
      Üdv:Babu

      Törlés
  3. ez. EZ. EZ.. hát erre szükségem volt, mint egy jó falat kenyérre :D

    Amúgy szia!

    Szóval én durván egy hete váltam hardcore Supnat (és Dean Winchester) fanná, akkor kezdtem el nézni a sorozatot, pedig régóta szemezgettem már vele, de akkor kerek tizenkettő perc alatt berántott, és már épp a második évadot fogyasztom. És pont a minap jutott eszembe, hogy heh, hát milyen vicces lenne már összeengedni őket Constantine-nal, mert ott mutogathatnák egymásnak a fegyvereiket, összevethetnék, hogy kinek a módszere hatékonyabb, és úgy egyébként is tök sok tapasztalatot cserélhetnének (bár a kommunikáció részét a dolognak valahogy annyiban tudnám elképzelni ahogy itt a novellában is volt :D). Meg amúgy lehet ez is csak azért jutott eszembe, mert azon gondolkozom, hogy lehetne Constantinet minden általam nézett sorozatba berakni, és igazából az a durva hogy majdnem mindenben el tudnám képzelni - de azért Sherlock mellett lenne az egyik legviccesebb. xD Szóval hogy gondolkoztam ezen, ma délelőtt meg csak céltalanul bóklásztam a blogspoton, keresve valami olvasnivalót és belebotlottam ebbe, és hát te jó ég!

    Nagyon nagyon tetszett, az hogy egy isten tudja hanyadik nevet és foglalkozást kapott Dean (már bánom hogy nem számoltam az elejétől xD), hogy gondolatban megemlítette, hogy John kabátja olyan mint Casé (nem, még nem tartok ott, de tudom hogy lesz, Destielt megelőzi a hírneve :D)

    Annyira IC volt mindkettő, és olyan jól működtek együtt, (érted, szavak nélkül is ment a kommunikáció, meghaltam :D), hogy az ő kettejük összeeresztését gyakrabban is megejthetnéd :D "Én sem, öregem, ráadásul az alsómig átáztam, és hidd el, elég szar érzés" Ennél Deanesebb mondat szerintem a világon nincsen :D Talán csak az "Egek, de jól esne most egy pohár wiskey!"

    És igazából full értelmetlen komment lett, de azért nyugtasson az, hogy nagyon szerettem - a karaktereket a leírásaid, azt ahogy hangulatot teremtettél, meg hát Dean Winchester és John Constantine EGY NOVELLÁBAN. Ezt még fel kell dolgoznom, de azért megkérdezem, ilyen lesz méég? :D

    Köszönöm, hogy olvashattam, puszi, D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!

      Ó, még emlékszem, milyen volt bekerülni a fandomba :")
      Ugyee? Nekem is folyton azon jár az agyam, hogy "Bezzeg ha John itt lenne". Aztán megnéztem pár Constantine/Supernatural videót youtube-on és buuumm. És tényleg, annyi tapasztalatot cserélhetnének, órákig tudnának dumálni.

      Ha elérsz a negyedik évadig, a második rész előttre van még egy novellám, ha szeretnél majd olvasni (a Keserű). Addigra Cast is megismered :3

      Nagyon örülök, hogy karakterhűnek gondolod Deant! Mert akkor annyira benne voltam a Constantine fandomban, hogy féltettem Dean pofikáját. De ezek szerint nincs gáz :3

      Hmm. Gondolkodtam már, hogy meg kellene ezt ismételni (egy ivóverseny, hmm), de majd meglátjuk. Amint kiásom magam a dogák alól és elcsitul a tz özön, megpróbálkozom valamivel.

      Tökéletes komment lett, és köszönöm, hogy leírtad ^^

      Üdv: Babu

      Törlés